
Tóth Zoltánnak hívnak, az Ön képviselőjelöltje vagyok a 3-as számú körzetben. Kisgyermekkorom óta ebben választókörzetben élek, előbb a Bercsényi, majd a Kalapács utcán, ahol jelenleg is lakom családommal.
Az általános és a középiskolát is városunkban végeztem, majd a felsőfokú tanulmányaimat Debrecenben folytattam. Feleségemmel 3 gyermeket nevelünk.
Isteni segítséggel, 10 évvel ezelőtt elkezdtük a kertészetünket építgetni. A virágok iránti közös szeretetünk vezetett ehhez az elhatározáshoz.
Fontos számomra a környezetünk szebbé tétele.
Ezért is kezdtem hozzá, a városvezetés engedélyével öt évvel ezelőtt a víztorony melletti játszótér felvirágoztatásához. Álmom, hogy a közreműködésemmel Püspökladány a Virágos Magyarország Környezet-szépítő verseny nyertes települései közé tartozhasson.
Szeretném motiválni a püspökladányiakat az összefogásra. Arra, hogy tegyünk közösen azért, hogy a mi városunk is élhetőbb legyen, jó példát mutatva ezzel gyermekeink számára is.
„Munkálkodjatok annak az országnak jólétén, amelybe vittelek benneteket; imádkozzatok érte az Úrhoz, hiszen jóléte a ti jólétetek is.” Jer. 29:7
Én nem teszek üres ígéreteket. Nem halogathatóak tovább a körzetben az olyan intézkedések, mint a csapadékvíz elvezetésének rendbetétele, különösen a Kolozsvári utca és a Hétvezér utca kereszteződésében. Körzetemben a Lehel utca aszfaltozását tartom az egyik legsürgetőbbnek.
A köztisztaság is bőven hagy kívánnivalót maga után. A város közterületeinek tisztán tartása a városüzemeltetésért felelős önkormányzati cég egyik kiemelt feladata kellene, hogy legyen. Ebbe bele kell, hogy tartozzon a játszóterek fenntartása, sérült elemek kicserélése. A köztisztaság betartatása pedig egy jól szervezet köz-
terület felügyelet feladata. A körzetemben a Mikes utcai vegyesbolt környezetének helyreállítása, és az illegális szemetelés visszaszorítása is régóta megoldásra váró probléma, de ez épp úgy igaz a vasútállomás környékére is. Ott nem ártana a közbiztonság javításán is dolgozni, ehhez megfontolandó az önkormányzati rendészet létrehozása.
Forduljanak hozzám bizalommal.
Ezeken túl is sok a teendőnk, hogy Püspökladányt újra fejlődő pályára állítsuk.
Ezért június 9-én szavazzon Ön is a Püspökladány Jövőjéért Egyesület jelöltjeire.
Vegyük vissza városunkat a pártpolitika fogságából!
Szavazókörök
Püspökladány, 005. számú szavazókör, Vasút utca1. (MÁV Szociális Épület)
A szavazókörhöz tartozó címek (körzettáblázat)
| Közterület neve | Tartomány |
|---|---|
| Borbástó utca | Teljes közterület |
| Görbetó utca | Teljes közterület |
| Győrffy István utca | Teljes közterület |
| Hargita utca | Teljes közterület |
| Hétvezér utca | Teljes közterület |
| Illyés Gyula utca | Teljes közterület |
| István király utca | Teljes közterület |
| Kecskés Gyula utca | Teljes közterület |
| Kolozsvári utca | Teljes közterület |
| Kőrösi Csoma utca | Teljes közterület |
| Község dűlő | Teljes közterület |
| Liszt Ferenc utca | Teljes közterület |
| Nagy László utca | Teljes közterület |
| Péchy Mihály utca | Teljes közterület |
| Rettegi Istvánné utca | Teljes közterület |
| Sport utca | Teljes közterület |
| Szénatér | Teljes közterület |
| Szűcs Sándor utca | Teljes közterület |
| Táncsics Mihály utca | Teljes közterület |
| Vajda utca | Teljes közterület |
| Vasút utca | Teljes közterület |
Püspökladány, 006. számú szavazókör, Bocskai utca 21. (Ifjúsági Ház)
A szavazókörhöz tartozó címek (körzettáblázat)
| Közterület neve | Tartomány |
|---|---|
| Bercsényi utca | Teljes közterület |
| Bodó utca | Teljes közterület |
| Dózsa utca 1 – 55 | Páratlan házszámok |
| Dózsa utca 2 – 48/0001 | Páros házszámok |
| Kalapács utca | Teljes közterület |
| Lehel utca | Teljes közterület |
| Mikes Kelemen utca | Teljes közterület |
| Remény utca | Teljes közterület |
| Sárrét utca | Teljes közterület |
| Thököly utca | Teljes közterület |
További részletek:
Püspökladány 001-016. számú egyéni választókerületei
Püspökladány, 005. számú szavazókör, Vasút utca1. (MÁV Szociális Épület)
Püspökladány, 006. számú szavazókör, Bocskai utca 21. (Ifjúsági Ház)
